riablog

 A másnaposság legjobb ellenszere, akármilyen érdekesen – én talán alkoholista megjegyzésnek – hangzik, az alkohol maga. Egy hideg korsó csapolt sör, egy tál meleg garnélarákkal, minden rosszullétet feledtet. Eszem ágában nem volt a napon ücsörögni, ha már végre megtehetem, elbújok előle.

Egy kis helyi étterem teraszán foglaltam helyet, egy hatalmas napernyő óvó árnyéka alatt. Megrendeltem a vágyott menümet, és akkor láttam meg ismét őt. Bolyongott a kikötőben egy kis ajándékzacskóval az egyik kezében, telefonnal a másikban. Úgy állapítottam meg, megint egy nem igazán kellemes beszélgetés kellős közepén tart. Hevesen hadonászott, szemeit forgatta, nagyokat sóhajtott, majd elhallgatott és köszönés nélkül tette le a telefont.

Felém tévedt tekintete, és amint meglátta, hogy őt figyelem, megvonta vállait, jelezve, hogy ’ilyen az élet’, én pedig megemeltem korsómat egy plátói koccintás gyanánt. Bólintással közölte ’egészségedre’.

És mondtam… ha akarnak, megtalálnak. Kis vacillálás és egy újabb pár perces telefonálás után, megindult az éttermem felé és egyenesen az asztalomnál kötött ki.

-          Csatlakozhatok, vagy nagyon privát az ebéd?

-          Párosan szép az élet. – invitáltam kezemmel az asztal velem szemben lévő feléhez tartozó székre. – Egyetlen aprócska feltételem van. – tettem hozzá, miután helyet foglalt és lerakta maga mellé táskáját.

-          Jókor. – mosolyodta el magát.

-          Nem akarom meglátni a pénztárcádat ennél az asztalnál.

-          Úgyis jössz eggyel. – közölte magától értetődőnek véve felvetésem.

Rendeltem neki is egy hideg korsóval abból az életmentő sörből, mellé egy ugyanolyan tál garnélát, mint amit én is fogyasztottam, és magamban örvendezve megállapítottam, hogy nem egy amolyan tipikus csajos csajjal van dolgom. Egy belevaló, cseppet sem szégyellős nő ül velem szemben, aki ha lehet, még nálam is gyorsabban üríti ki korsóját és kényeskedés nélkül hámozza ki két kezével páncéljukból az apró rákokat.

-          És mit vettél? – néztem két falat között az ajándék zacskójára.

-          Ja ez? Egy pár képeslap a húgomnak. Hagy lássa, miről maradt le a nevetséges duzzogása miatt.

-          Hát ne haragudj meg ezért, de Amanda közel sem tűnik olyan lánynak, akit annyira érdekelnek a helyi látványosságok és a tenger élővilága.

-          Te sem tűnsz olyan srácnak. – replikázott, amit elismerő bólintással nyugtáztam.

-          Most megfogtál.

-          Azért remélem nem bántad meg, hogy eloroztad a túrámat.

-          Cseppet sem. De bevallom, ha nem lennél itt, már rég behajigáltam volna pár nyomuló turistát egy óvatlan pillanatban a tengerbe.

-          Akkor szívesen.

-          Ezennel felkérlek, ha találsz még hasonló, kellemes időtöltésként szolgáló programot, értesíts.

-          Rendben. Megkereslek. Habár nem lesz nehéz téged megtalálni. Ott kereslek, ahol az átlagnál sűrűbb a bikinis csinos lányok fellelhetősége.

Most komolyan… ha olyan fajta gyenge lelkű pasi lennék, most kérném meg a kezét. Hol találnék még egy hozzá hasonló lányt?

Így az a bizonyos mérleg a „meg akarom kapni legalább egy éjszakára” oldalára billen.

Feltűnően jól éreztem magam a társaságában. Bombázott a tőle már ilyen rövid idő alatt is hamar megszokott csipkelődéseivel, és én élveztem. Valahogy őszintébbnek éreztem magam, mint általában. Kibontakoztam és egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy mit kéne tennem, hogy meghódítsam, mikor mit kéne mondanom ahhoz, hogy megszerezhessem magamnak. Szinte nem is gondolkodtam, belefeledkeztem a beszélgetésbe, míg meg nem szólalt a hajónk kürtje, jelezve, hogy hamarosan indulás vissza.

Újabb hosszú szenvedés a tenger hullámainak kiszolgáltatva.

-          Szia. – lépett be fáradtan Amy a húgával közös szobájába.

-          Szia. Merre jártál?

-          Tök izgi ez a közös nyaralás. – dobta Amanda ágyára a képeslapokat és továbbment a fürdőbe.

-          Hé, most mi bajod? – sietett utána.

-          Semmi Am.

-          Melyik programot választottad végül? – kezdett faggatózni, mintha mi sem történt volna.

-          A hajóutat.

-          Most miért duzzogsz?

-          Miért? Ez egy komoly kérdés, vagy amolyan Amandás, buta libát játszom, mert így elnéznek nekem mindent féle?

-          Nem volt kedvem, nem tudom, miért olyan nehéz ezt megérteni?

-          Minek jöttünk el ide? Őszintén! Hogy a nagy fotós, Tom Kaulitz felfedezzen?

-          Miért baj, hogy annyira akarom ezt? Miért zavar ez téged?

-          Nem tudom hugi, lehet azért, mert hazudtál és kihasználtál? Á ez nem olyan zavaró.

-          Rendben, gúnyolódj csak.

-          További szép napot. – csukta is ki őt Amy a fürdőből.

Én, mikor elbúcsúztunk a saját hotelünk kikötőjénél, felmentem a szobámba egy gyors zuhanyt venni. Fel voltam dobva, eszem ágában nem volt még lefeküdni. Otthon még csak ilyenkor kezdem az estét, egy nyaraláson sem hagyom magam kifingatni.

Alig helyezkedtem el a parton lévő bárpult egyik bárszékén, mikor Amanda ült le mellém egy falatnyi ruciban.