-          Amanda! Szia! – üdvözöltem felpattanva őt és még egy puszit is adtam az arcára. – Most futottam össze a nővéreddel, reméltem, hogy téged is látlak.

Amy kikerekedett szemekkel nézett rám, úgy tűnt, megleptem őt segítőkészségemmel.

-          Micsoda véletlen, hogy ti is épp itt vagytok. – folytattam, mielőtt Amanda áll elő ezzel.

-          Na én megyek. Nektek több a közös témátok. Köszönöm az italt. – bólintott felém kedvesen. – Később találkozunk. – puszilta homlokon Amandát és elsétált.

Végig követtem a szememmel, amíg be nem lépett a szálloda ajtaján és arra gondoltam, ha most itt lenne a gépem a kezemben, már kattogna ezerrel újabb és újabb szuper fotókat készítve róla.

Amanda fecsegett és fecsegett. Aranyos lány, de nem köt le. Főleg, hogy tudom, mire megy ki a játék. Legszívesebben azonnal megmondtam volna neki, hogy figyelj, kerüljük a mellébeszélést, keresek egy neked való projektet és hagyjuk is egymást.

Nem csípem a számító nőket, ha épp nem én akarom, hogy számítók legyenek. Leveszek pár csajt a lábáról a munkámmal, de ha nem az én irányításommal történik, annyira nem élvezem, hogy létrának használnak.

Amikor elérkezettnek láttam az időt az udvarias visszavonulásra, elbúcsúztam Amandától és a szobám felé vettem az irányt.

-          Szia! – örült nekem Lena, ahogy felvette Bill telefonját.

-          Szia. Öcsém?

-          Zuhanyzik.

-          Kihasználjátok, hogy üres a lakás?

-          Tudtam, hogy nem hagysz ki egy alkalmat sem.

-          Ismersz.

-          Na de mesélj, milyen a hely?

-          A hely príma.

-          Akkor mi nem az?

-          Itt van az a lány.

-          Tom, amikor te azt mondod az a lány, tudod mennyi lány arca fut át a fejemen?

-          Jogos. Amy. Akinek a húgát fotóztam.

-          Mesélj! – várta kíváncsian a továbbiakat.

-          Amanda kipuhatolta Eriknél, hol nyaralok és iderángatta Amyt is, aki azt hitte, csak egy meghitt testvéri kiruccanás lesz az egész.

-          Rafkós lányzó ez az Amanda.

-          Az. De jól vettem az akadályt és próbáltam megoldani a kellemetlen szitut.

-          Tehát már Amyvel is találkoztál?

-          Igen. Ismét elég sokat beszélgettünk.

-          És?

-          Nincs még eredmény abban az ügyben.

-          A gyerek az övé? – kíváncsiskodott.

-          Azt nem tudom. De ha az övé lenne, nyilván itt lenne vele.

-          Igaz.

-          Bírom, hogy leragadsz a felesleges részleteknél.

-          Bocsi.

-          Na jó Lena, mondd meg kérlek Billnek, hogy majd hívjon, ha ráér.

-          Mindenképp.

-          Köszi.

-          Jó szórakozást Tom. – kuncogott, majd letette a telefont.

Mivel lassan lemegy a nap és én még mindig magányos vagyok, így egy frissítő tusolás után új ruhába bújok és lemegyek a partra vacsorázni. Erre a két lányra áldoztam az első napomat, ráadásul totál eredménytelenül. Az egyik a nyakamon fog lógni, a másik pedig a háta közepére kívánja a jelenlétem…

Sokáig nem maradtam egyedül, gondolataim újra Amyre terelődtek. Rövid séta után bukkantam egy kis kellemesnek tűnő étteremre, aminek egy stégszerűen a tenger felé épített teraszán foglaltam helyet. Az első Ouzo alapú koktélomra vártam aperitif gyanánt, mikor megláttam őt. Mezítláb a homokban sétálva, egyik kezében a két papucsa, másik kezében pedig telefon. Biztosra vettem a testbeszédéből és artikulálásából, hogy pasival beszél. Elfogott az egészséges kíváncsiság, de nem feccöltem bele sok energiát, mert egyrészt nem az én dolgom, másrészt pedig úgy sem tudom meg. Amy észrevett engem és kedvesen mosolyogva intett felém lábujj közötti papucsával. Hirtelen jött zavaromban, bénán visszaintettem, majd a pincér kimentő érkezése hozott vissza a normális emberek közé. Elvettem az italom, majd belekortyolva újra Amy felé néztem. Már nem volt ott és gyors látókörpásztázás során sem láttam őt sehol.

Pedig szívesen meghívtam volna egy vacsorára. Ha másért nem is, legalább nem lettem volna egyedül.