riablog

 -          Öcsi, most leteszlek.

-          Ne már! Mi történt? Ne merj így lerázni!

-          Később hívlak. Szia. – nyomtam is le. – Amy.

-          Mi volt ez? – tette fel jogos kérdését azonnal.

-          Túl vagyok egy kissé kínos jeleneten a húgoddal. – ültem le mellé a homokba.

-          Mi történt? Azon kívül, amit az öcsédnek mondtál.

-          Meghívtam egy italra és felajánlottam neki, hogy átküldöm a portfólióját egy neves modellügynökségnek.

-          Erre ő neked esett. – folytatta helyettem.

-          Azért nem volt olyan brutális, mint ahogy az előbb hangzott.

-          Ezt nem hiszem el. – dőlt hanyatt.

-          Figyelj, nem olyan vészes. Másztak már rám páran, egy pillanatig sem éreztem veszélyben magam. – próbáltam oldani a feszültséget.

-          Ne haragudj. – mentegetőzött egy sóhaj után. – Annyira ciki.

-          Miért te kérsz elnézést? Semmi közöd ehhez.

-          Ha időben elkapom és helyre teszem, nem hozott volna ilyen helyzetbe téged.

-          Amy, még egyszer elmondom, nincs gáz. Nem vagyok egy elveszett fazon, ért már pár meglepetés az életben és nem ez az első eset, hogy valaki meg akar csókolni.

-          Legjobb lesz, ha keresek egy járatot és minél hamarabb hazamegyünk.

-          Tessék? Dehogy! – kezdtem magamat is meglepve ellenkezni.

-          Kínos nekem ez az egész, nem is értem, miért nem fordultam sarkon, amint megláttalak és leesett, hogy miattad vagyunk itt. Van elég bajom, erre még hagyom játszadozni a hülye húgomat is.

-          Felejtsük el. Nem para. Kicsit valóban nevetséges, de nem vészes. Láttam már nevetségesebbet is. Nyaralsz, érezd jól magad, ne hagyd, hogy bárki elrontsa.

Kicsit talán túl szenvedélyesnek tűntem, de baromira nem akartam, hogy elmenjen az egyetlen értelmesnek látszó emberi lény erről a szigetről, akivel nem mellesleg nagyon is jól érzem magam.

-          Oké, most már én is cikin viselkedem.

-          Szerintem aranyos. – nézett végre fel rám elmosolyodva magát.

-          Aranyos? – húztam fel szemöldököm.

-          Halálra unnád magad itt nélkülem?

-          Kezdem azt hinni. – dőltem végül én is hanyatt mellé. – Elvinnéd a hisztis húgodat és nem lennél itt, hogy oltogass szüntelen. Szörnyű unalmas lenne.

-          Azért bevallom a jövőben úgy tervezem, kedvesebb leszek veled.

-          Két kérdés vetődött fel bennem.

-          Halljam.

-          Először is, ezek szerint maradsz? Ilyen gyorsan meggyőztelek?

-          És ha eleve nem akartam elmenni, csak hallani akartam, hogy marasztalsz?

-          Mi okod lett volna rá?

-          Miért marasztaltál?

-          Meddig fogunk itt fekve kizárólag kérdésekkel kommunikálni?

-          Mi a második kérdés, ami felvetődött?

-          Azt mondtad a jövőben kedvesebb leszel. Ezennel ki is mondtad, hogy nem szándékozol kitörölni az életedből ma este.

-          Mennem kell. – ült fel hirtelen.

-          Hova mész?

-          Tartozom magyarázattal?

-          Nem. – adtam igazat.

-          Jó éjt Tom.

-          Maradtok?

Nem kaptam választ hátának feltett kérdésemre, vissza se nézett, úgy húzott el a szemem elől minden egyes lépésénél mély vájatokat hagyva a homokban meztelen lábával.

Ennyit a hosszúra nyúló, magányt nélkülöző estéről…