riablog

 -          Szia! – guggolt le hirtelen és csak akkor vettem észre, hogy egy kutya ugrál a lábaira. – Hát te nagyon gyönyörű vagy. – kezdte simogatni.

A mopsz hanyatt vágta magát és boldogan tűrte a kényeztetést.

-          Alex! – szólt rá a gazdája, amire az újra négy lábra állt és újabb felszólítás után el is rohant a hajó másik végébe.

-          Pont ilyen volt az enyém is.

-          Volt?

-          Alig volt két éves, mikor az akkori párom elütötte. Vincentet eltemettem, a srácot pedig lapátra tettem azonnal.

-          Vincent Vega? Ponyvaregény. Alap mű.

-          Az igen! – nézett rám tágra nyílt szemekkel.

-          Mi az?

-          Eddig mindenki egyből azt kérdezte Vincent van Gogh után neveztem-e el.

-          Úgy nézek ki, mint aki jártas az irodalomban?

-          Ő festő volt.

-          Na látod. Pláne.

Nevetett. Megbabonázva nevettem önkéntelenül vele. Magával ragadott.

-          Várj csak. – jutott el a tudatomig nem rég elhangzott mondata. – A pasid ütötte el a kutyádat?

-          Irtó defektes fazonokkal hozott eddig össze a sors. – vonta meg vállait.

Arra gondoltam, na most emberedre találtál, mert nálam jobbat egy ilyen nő nem is kívánhat.

Rengeteget fotóztam, habár ő már annyira nem rajongott az ötletért, hogy tovább bővítsem portfólióját, azért néha egy-egy óvatlan pillanatban sikerült lekapnom őt. Nem meglepetés, mennyire feldobja a delfinektől és apátságoktól túltengő képkockákat.

Őt valamiért lebilincselte a látvány. Hallgatta, ahogy az idegenvezető három nyelven elmondja a sziget történelmét és minden főbb tudnivalóját, figyelte az előttünk elhaladó tájat, és élvezte a hűsítő tengeri szellőt.

Akármennyire küzdöttem a bőrömet érő már-már fájdalmat okozó folyamatos napsütéstől, akármennyire émelyegtem még mindig a másnaposságtól, az ő társaságában valahogy mégis izgalmasabbnak hatott ez az utazás. Erőteljes kisugárzása átragasztotta rám jó kedélyét.

A hajó kikötött, mondván szabad foglalkozás zajlik a következő három órában. Azonnal tudtam, hogy ezt az időt hangosan korgó gyomrom csillapításával fogom tölteni.

-          Akkor később látjuk egymást. – búcsúzott tőlem Amy és alig eszméltem fel, ő már le is sétált egy matróz „önzetlen” segítségével a hajóról.

Hamar megválaszolást nyert kérdésem, miszerint meghívhatom-e ebédre a tegnap esti vacsorámat viszonozván.

-          Szevasz öcsi. – szóltam bele szüntelenül csörgő telefonomba, mikor végre a rengeteg pofátlan turista után én is le tudtam vergődni az átkozott hajóról még a visszaindulás előtt…

-          Szia, na mi újság?

-          Semmi különös. Mi érdekel?

-          Hogy mit csinálsz, míg én az irodában szenvedek a tönkrement klíma hozzá nem értő szerelőjével hadakozva.

-          Most vagyok túl egy rövidnek nem mondható hajótúra felén.

-          Te hogy a francba keveredtél hajóra? – nevette el magát hitetlenkedve öcsém.

-          Kettőt találhatsz.

-          Amy.

-          Ajánlott egy kellemesnek tűnő programot, én pedig vele tartottam. Kiderült ugyanis, hogy nem a tegnap éjjeli szöszi hívott meg a vacsira, hanem ő.

-          Na, hamarabb megnyerted őt, mint gondoltam volna.

-          Közel sem. Legalábbis nem úgy. De tudod mit? Egész jól megy nekem ez a barátkozósdi.

-          Megkedvelted.

-          A bátyád vállán ülő kisangyal azt mondja, fotózzam le, készítsek portfóliót és mutassam meg ennek a nőnek, mennyire gyönyörű is valójában.

-          A bátyám kisördöge viszont már rég hanyatt döntötte volna.

-          Én nem így mondtam volna, de a végeredmény a lényeg.

-          Kell tanács?

-          Még nem. Elrontanád a jókedvem, mint a lelkiismeretem.

-          Akkor visszatérünk rá később.

-          Rendben. És most dolgozz, én kiélvezem, hogy végre szilárd talaj van a lábam alatt és eszem valamit.

-          És Amy?

-          Az imént rázott le.

-          Nahát-nahát. – gúnyolódott várhatóan.

-          Szevasz. – raktam is rá a telefont megmosolyogva öcsém csipkelődését.

Amy már a láthatáron sem volt és akármilyen szívesen töltöttem volna vele ezt a pár órás kis pihenőt, nem vagyok az a nyomulós típus. Hagyom, hogy a kiszemelt nők akarjanak engem és ne én őket fordítva. Ha kíváncsi rám, megtalál magának, nem túl nagy ez a kikötő.