- Tom! – fordult felém és a víz felé mutatott.
- Mi az? – sétáltam oda.
- Itt vannak a delfinjeid. – suttogta.
- És miért suttogsz?
- Mert, ha az őrült turisták meghallják, mindegyik idetömörül, és nem tudsz fotózni.
- Köszönöm. – hálálkodtam pár percen belül már másodszor és gépemet kiszabadítva tokjából, már kattintgattam is.
- Gyönyörűek. És szabadok. – figyelte őket álmodozva.
Felé fordultam és azonnal elkapott az ihlet. Ahogy hajának fényes tincseivel játszadozott a szél, ahogy a nap megcsillant puha fehér bőrén, egyszerűen ellenállhatatlan vágy lett úrrá rajtam.
- Megengeded, hogy lefotózzalak?
- Ha megígéred, hogy törlöd, ha nem leszek megelégedve magammal.
- Meg leszel. – bíztattam és már nyomtam is le az exponáló gombot.
Zavarba jött, és édes mosoly ült ki arcára, amit egy apró mosolygödör tett még tökéletesebbé.
- Megnézed? – tartottam felé gépemet.
- Naná. – hajolt közelebb.
- Tetszel magadnak?
- Nagy beképzeltségre vallana, ha azt mondanám, hogy ezek fantasztikus képek lettek?
- Te gyönyörű vagy és ez a munkám. A kettő megfelelő kombinációjából csak fantasztikus képek születhetnek.
- Most nekem bókoltál, vagy magad futtattad?
- Kicsit mindkettő.
Ismét a víz felé fordult és a távoli szigetet vizsgálta szemeivel.
- Ide nők nem tehetik be a lábukat. Kolostorok és papok szigete. – magyarázta prospektusból bemagolt szövegét.
- Sosem fogom ezeket megérteni. Mekkora elhivatottság kell ehhez?
- Ha születésedtől fogva nem tudod, milyen a szex, akkor sosem fog hiányozni.
- Ebben nem hiszek.
- Nekem inkább a magányosan való megöregedés a felfoghatatlan. Pár nélkül, család és gyerek nélkül.
- Az a kislány…
- Sophie? A nővéremé. – válaszolt még fel sem tett kérdésemre. – Vártam, mikor térünk ki rá. Láttad volna az arcod, mikor megláttad őt.
- Meglepett. De mivel nincs itt veled, sejtettem, hogy nem a tiéd.
- Előbb egy normális pasi kéne. – sóhajtott.
- Tudod egész jó vagyok testbeszédben és bocs, ha tolakodó vagyok, de összeraktam pár dolgot.
- Hallgatlak. – nézett rám kíváncsian.
- Tegnap egy pasival beszéltél telefonon, és nem tűntél túl feldobottnak. Aztán a húgod közölte, hogy rossz kedved van és most ez a világ gondja a válladon sóhaj tette fel a pontot az i-re.
- Utálom, ha meg akarnak fojtani egy kapcsolatban, így tegnap ki is léptem belőle.
- Hisztizett, mert nélküle nyaralsz?
- Az nem kifejezés. Hogy képzelem, hogy nélküle nyaralok, és a testvéremet választom. Ja és tuti, hogy itt összeszedek valakit, amiről ő úgysem szerez majd tudomást. De fogalmam nincs, miért mondom el ezt most neked.
- Mert a személyes varázsom észrevétlenül kebelezett magába.
- Ugye nem csak azért vagy ilyen, mert azt hiszed, rávehetsz a fotózásra?
- Nem csak. – feleltem mosolyogva. – Meglepően jó társaság vagy. Nem nagyon szoktam nővel ennyit beszélgetni az öcsém barátnőjén kívül.
- Van egy öcséd?
- Ikertestvérek vagyunk. Ő a jobbik felem, a lelkiismeretem.
- Hogyhogy nem jött el veled?
- Lenával akarnak majd nyaralni menni egy hónap múlva és nem maradt több szabadsága.
- A felnőtt élet. – suttogta egy sóhaj után.
- Tényleg, nem is tudom, te mit dolgozol.
- Díszlettervező vagyok.
- Rajzolsz, festesz, látványt álmodsz.
- Pontosan. – bólogatott derűs arccal, mintha a szájából vettem volna ki a szavakat.
- Szóval mindketten művészek vagyunk és a kisebbik testvérünkkel élünk.
- Hm, mennyi közös tulajdonság.
- Biztos akad még.
Úgy éreztem, kicsit le kell állnom. Nem bókolhatok tovább, nem éreztethetem tovább, hogy többet akarok egy fotózásnál. Nem közölhetek téves jeleket. Még a végén elijesztem, vagy a másik végletet érem el, de mindkettőnek az az eredménye, hogy nem kapom meg az áhított fotóimat.
Utolsó kommentek