riablog

 -          Szia. – köszönt nyájasan és akármennyire is tündéri volt ebben a szerelésben, valahogy unszimpatikussá vált nekem.

-          Szia. – viszonoztam köszönését és szimpla udvariasságból azért rendeltem neki is egy italt.

-          Fáradtnak tűnsz. – állapította meg éles eszével.

-          Hosszú volt a nap. Kirándultam, fotózgattam, hulla vagyok.

-          Biztos érdekes kirándulás lehetett.

-          Kérdezd meg a nővéredet, ő is velem volt.

-          Amy? – kérdezett vissza nem leplezve hirtelen jött féltékenységét. – Amy veled volt egész nap?

-          Úgy tűnik, ugyanazt a programot választottuk ki.

-          Értem. – vágott sejtelmes ’kérdezz rá, mit akarok mondani’ arcot.

-          Mi az? – engedelmeskedtem azonnal rejtett jelének.

-          Semmi. Csak eszembe jutott, mit szólhat hozzá a pasija.

Természetesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy miről is van valójában szó. Azt hiszi, fel akarom szedni a nővérét és most előáll, a de hát neki van barátja és nagyon szeretik egymást farbával. Belementem a játékba, nem óhajtottam közölni vele, hogy tudok a szakításról, és nem akartam megbántani azzal sem, hogy közlöm, a nővérét ezerszer inkább látnám a képernyőmön, mint őt. Mégis csak egy kislány, aki az álmait kergeti. Nem én leszek az, aki itt és most szertefoszlatja a lila ködöt.

-          Ez az ő dolguk. Egyébként, ha már itt vagy, azt hiszem, lesz egy munkám számodra.

-          Nekem? – csillantak fel szemei és kedélyállapota azonnal megváltozott.

-          Igen. Neked. Van egy ügynökség, aki tőlünk szokott modelleket válogatni. Azt hiszem, ha hazamegyek, átküldöm nekik a portfóliódat.

-          Milyen ügynökség?

-          Újságokba, plakátokba és tévés reklámokhoz közvetítenek ki lányokat.

-          Ez komoly? Istenem! Köszönöm! – kulcsolta át hirtelen nyakamat karjaival és egy hatalmas puszit nyomott arcomra.

-          Hé-hé! Nyugalom kishölgy. – próbáltam lehámozni őt magamról. – Én csak átküldöm a fotóidat, a többi már nem rajtam múlik.

-          Köszönöm! – fogta meg arcomat mindkét kezével és szájon csókolt.

Rendes esetben, visszacsókolok és boldogan nyugtázom, hogy begyűjtöttem egy újabb rajongót. De ez nem egy rendes eset. Több okból sem az. Először is, mint az ismeretes, egy alig nagykorú lányról beszélünk. Másodszor pedig, a munkát nem keverem a szexszel. Na és ott van Amy. A harmadik és egyben legnyomósabb érvem.

-          Na jó, Amanda. Minden tiszteletem a tiéd, de ezt ne. – álltam fel a székemről.

-          Nem tetszem neked?

-          Oké, ez már baromi kellemetlen. Mindenki minket néz.

-          A nővérem kell?

-          Mi? Dehogy! És miért kérsz te számon engem? Szerzek neked munkát, legyen elég ennyi, és akkor még udvarias is maradtam, azt hiszem.

Kifizettem bő jattal a még el sem fogyasztott italainkat és leléptem. Elindultam a part mentén és már hívtam is az öcsémet.

-          Szia, mi van?

-          Ezt a hülye picsát!

-          Mi történt?

-          Amanda, Amy húga az előbb lesmárolt minden előzmény nélkül, majd mikor ellenkeztem, számon kért, hogy a nővére miatt nem akarom-e őt. Ez agyrém!

-          A furmányos kiscsaj rád mászott?

-          Ahogy mondod.

-          Nem teljesen értem felháborodásod valódi okát.

Szinte éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Elemeltem a telefont a fülemtől és körbenéztem a sötétben. Amy ott ült a homokban, alig pár méterre tőlem és engem nézett.