Egy óra korgó gyomorral való magányos kocsikázás következett, aminek a végén én az út szélén kitettem az elakadásjelzőt, magamhoz vettem a képeket tartalmazó dvd-t és berohantam vele az irodaházba.

-          Úgy utálom, amikor ezt csinálod. – fogadott morcos öcsém az autóm mellett állva pár perc múlva.

-          Jó, még ittam egy kávét. Lena?

-          Utánunk jön, még valami fontos telefont intéz.

-          Na akkor húzzunk, mert éhen halok.

-          Ígérd meg, hogy leszoksz erről. Simán beállhatnál a parkolóba.

-          Jaj ne piszkálj. – pattantam be a kocsimba.

-          Várj már! Hol eszünk?

-          Pizza Hut.

-          Te pizzázni viszel minket, miután elfelejtetted Lena szülinapját?

-          Mi az összefüggés?

-          Tom.

-          Oké, oké. Menjünk valami flancos helyre, ahol minimum egy óra, míg kiszolgálnak.

-          Menjünk oda, ahova én akarok, és most odaszólok, hogy megyünk.

-          Menj előre. – egyeztem bele és már be is csuktam az ajtóm.

Azonnal rendelni akartam, de volt némi igazság abban, amire Bill hívta fel a figyelmem. Mégpedig, hogy illene megvárni Lenát.

-          Sziasztok! – érkezett is meg halálosan hosszú negyed óra múlva és az öcsémmel való csókcsatája után nekem is adott egy puszit az arcomra, majd végre helyet foglalt.

-          Legyen szíves. – intettem azonnal a pincérfiúnak, aki lelkesen már pattant is.

Igaza volt Billnek, ha idetelefonálunk, körbeugrálnak minket. Sosem használtam ezt ki, de ezentúl rajta leszek.

Nagy nehezen megrendeltük a kajáinkat, aztán a nadrágom zsebében kutakodtam és megtaláltam, amit kerestem.

-          Lena. Múltkor lemaradtam, és igen, azért mert szétszórt és önző vagyok. De így szerettek, úgyhogy most pótolnám. Boldog szülinapot!

Láttam az arcán, hogy megleptem és azt is, hogy a kis ékszerdobozból előbukkanó nyaklánc nagyon tetszett neki. Ha tudná, hogy életemben én is most látom először, valószínűleg megsértődne, hogy Ericre bíztam még ezt is. Így nem kell megtudnia neki sem és Billnek sem.

-          Köszönöm szépen. – ölelt magához közelebb hajolva.

-          Igazán nincs mit.

Az öcsém hálásan mosolygott rám, én pedig csak megvontam a vállam és körbenéztem.

-          Hol van már a kaja?

Nem vagyok egy érzelgős típus, inkább távol tartom magamtól az ilyen dolgokat.

Már a desszertre vártunk, mikor az öcsém rájött, hogy ma még rólam nem beszéltünk. Úgy tűnik kényszeresen beszélgetni kell…

-          Milyen napod volt?

-          Tényleg, milyen volt az új lány? – csatlakozott Lena is és akkor újra láttam Őt.

Eszembe jutott az a lány. Hogy is hívták? Már nem emlékszem.

-          Ezt meg kell mutatnom. – cselekedtem inkább válaszadás helyett.

Az asztalon lévő étkészleteket, poharakat, szalvétákat arrébb toltam az útból és öcsém szemforgatását figyelmen kívül hagyva, felraktam a laptopom az asztalra. Megkerestem a ma készített fotók mappáját és köztük is azt az egyet, amin az a lány van.

-          Esküszöm magától mozdult az ujjam, de megörökítettem. – fordítottam feléjük a laptopot, mikor rábukkantam a lány képére. – Hát nem gyönyörű?

-          Ki ő?

-          Azt a lányt kísérte. A nővére, de a neve nem akar beugrani. Az arca fogott meg és a természetessége. Erre a szakmára született.

-          Tényleg gyönyörű. – helyeselt félénken Bill, majd folytatta. – De mégis hogy jön ez most ide?

-          Megihlet, megbabonáz, letaglóz. Őt akarom fotózni, őt akarom címlapokon látni, nem a sok plasztiklibát. Nézz rá. Ebben az elhordott melegítőben is ezerszer vonzóbb a kisugárzása, mint a mellette lévő meztelen húgának.

-          Azok után, amilyen lányokkal te, hogy úgy mondjam, ismerkedsz, nézd el nekem, hogy most meglepődve nézek rád.

-          És ő nem modell? – szakította meg szemekkel vívott csatánkat Lena.

-          Még nevetett is magán, mikor felhoztam ezt a témát.

-          És te rá akarod venni? – faggatott öcsém hitetlenkedve.

-          Nem tudom, de valahogy úgy érzem… de ti ezt nem érthetitek.

-          Figyelj, én segíthetek, azt hiszem.

-          Mégis hogy?

-          Mond a lány nevét, én kiderítem hova postázzuk a fotókat.

-          Elvihetnéd személyesen! – pattant ki Bill fejéből az első pillanatban még totál bénának tűnő ötlet.

-          Persze. Odaállítok, bekopogok, odaadom a képeket és közlöm a lánnyal, hogy mit szólna egy fotózáshoz meztelenül kettesben velem? Már érzem a pofont az arcomon.

-          Gondoltam. – bólogatott öcsém.

-          Mit?

-          Meztelen fotózás. Hát nem a kisugárzása fogott meg?

-          Eszembe se jutott meztelen fotózás, de mire másra gondolhat, mikor playmate-eket fotózok nap, mint nap?

-          Hát mond el neki, amit nekünk az előbb.

-          Persze. – nevettem el magam. – Nem fogom ám lealázni ezzel saját magam.

-          Hát rajtad nem lehet akkor segíteni, már ne is haragudj.

-          Na jó Tom. Én azért megszerzem a címet, te meg majd szólj, hogy postázzam-e a képeket, vagy képes vagy kivinni magad. – zárta is le ezzel a témát Lena.